Fegyelmi indulhat a letartóztatásban lévő Kiss László ellen
A III. kerület alpolgármestere a minap mondott le.
Kiss László bűnismétlés és a bizonyítás esetleges megnehezítésének veszélye miatt maradhat letartóztatásban.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán
Kiss Lászlónak február 16-ig meghosszabbították a letartóztatását – értesült a 24.hu. Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője Óbuda DK-s polgármesterének ügyével kapcsolatos a lapnak azt mondta, a bíróság bűnismétlés és a bizonyítás esetleges megnehezítésének a veszélye miatt döntött így. A végzés nem jogerős.
A Mandiner is számos alkalommal írt arról, hogy Kiss Lászlót augusztus 14-én vették őrizetbe, a bíróság két nappal később pedig elrendelte a letartóztatását. A polgármestert, továbbá az egyik korábbi alpolgármesterét, a júniusban őrizetbe vett Czeglédy Gergőt minősített vesztegetéssel gyanúsítják.
Június 9-én mindkettejüket újra megválasztották, Czeglédy időközben lemondott mandátumáról, ezért időközi választást fognak tartani a III. kerületben. Kiss azonban nem hajlandó távozni a közéletből, azt állítja, abszurdak a vádak, politikai leszámolás zajlik ellene, így a börtönből „irányítja” a városrészt.
Ezt is ajánljuk a témában
A III. kerület alpolgármestere a minap mondott le.
A 24. hu emlékeztet, a gyanú szerint
Kiss személyesen biztosított székhelyhasználatot a házában egy cégnek, amelyben feleségén kívül egy olyan személy töltötte be az ügyvezető-tulajdonosi posztot,
aki egy másik cégével több milliós megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól azután, hogy a politikust korábban polgármesternek választották.
Ezt is ajánljuk a témában
A rács mögül küldte ki a meghívókat a korrupcióval vádolt kerületvezető.